35. Fejezet

*Chelsea szemszöge*
Beléptem a nagy bejárati ajtón, előttem pedig Doyel köszönt a többieknek. A srácok mosolyogtak, és újból köszöntek. Örültek, hogy visszajöttem.
Villámgyorsan körültekintettem a szobán, és azt az egy embert nem láttam, aki miatt főleg visszajöttem. Liam észrevette, hogy kissé csalódottá vált az arckifejezésem, ezért vigyorogva mutatott az emeletre. Azonnal leraktam a táskám és az egyéb cuccaim, és felszaladtam az emeletre. Louis szobájából halk hangok szűrődtek ki. Meg akartam lepni, ezért kopogás nélkül nyitottam ki az ajtót. Háttal ült nekem, és szorgosan gépelt.
-Bejöhetek? - kérdeztem szégyenlősen, és a már nyitott ajtón kopogtam kettőt. Rögtön megfordult, és akkora vigyor terült el az arcán, hogy szinte a szája sarka a szép kék szemeit érintette.
-Hát te? - kérdezte, és megölelt. Arcát nyakamba temette, és csókot lehet a nyakamra.Beletúrtam a hajába, és megszólaltam.
-Doyel utánam jött...
-Mit mondott? emelte fel a hangját, és elengedett. Szemei szikrákat szórtak, és a mosoly is eltűnt az arcáról, helyette inkább haragot, és dühöt láttam rajta.
-Megengeded, hogy végigmondjam? - bocsánatkérőn bólintott, és lehajtotta a fejét. Kezei még mindig ökölben voltak. - Bocsánatot kért! - hirtelen felkapta a fejét, és megdöbbentést olvastam le az arcáról. - Kérlek ne haragudj rá!
-Tényleg bocsánatot kért?
-Nem Louis, vicceltem. - hangomból gúny hallatszott, aztán picit elnevettem magam.
-Jól van na! Örülök, hogy kibékültetek. Majd én is beszélek vele. De akkor is övön aluli volt, amiket csinált!
-Igaz, de őt is meg lehet érteni. De most inkább hagyjuk a témát, rendben?
-Rendben. Csinálunk valamit?
-Film?
-Oké, te válassz, tudod hol vannak a DVD-k, én addig hozok fel kaját meg ilyeneket.
-Rendben.
Nekiültem a milliónyi lemez válogatásának, majd találtam egyet és félreraktam.
Louis egyensúlyozva jött be a szobába, majd lepakolta a felhozott nasit, és üdítőket. Beraktuk a filmet, és összebújtunk az ágyon.
A talált film végül elég uncsi lett, ezért az álmosság legyőzött, és Lou vállán aludtam el.

*Allissa szemszöge*
A többiekkel a kanapén ültünk, én Liam vállára hajtottam a fejem. Nem sok idő telt el a veszekedés óta, de Chelsea és Doyel már vissza is jöttek. Chels már ment is Louis-hoz, Doyel pedig leült hozzánk és beszélgettünk. Nem sokáig, mert utána Niallnek és Zaynnek az a remek ötlete támadt, hogy ne csak unalmas üldögéléssel töltsük ezt az estét, ünnepeljük meg, hogy Doyel itt van. Tettünk ki, chipset, perecet, üdítőt és pár alkoholos italt is. Liam Zaynnel, beszélgetett egy darabig, aztán velem táncolt. Csodálom hogy Louisék nem jöttek le, a zenére. A tánc után csatlakoztam az asztalnál ülő Doyel-hez és Niall-höz, és tölöttek nekem is valamit. Nem ellenkeztem, megittam, ahogy még az utána következő párat is, jól éreztük magunkat, kicsit talán túl jól. Felkeltünk és átmentünk hárman a "táncparkettre" vagyis a nappaliba és táncoltunk, míg fel nem buktam. Vagyis csak majdnem. Liam elkapott.
-Dárgám, kicsit talán sokat ittál nem? -tartott a kezében, és mosolygott Li-
-Hát lehet, de nem olyan sok ez! Hidd el! Tök jól vagyok.
-Elhiszem, de jobb ha inkább felmegyünk! -karolta át a derekam- Na gyere! -mondta és a lépcső felé vettük az irányt-
Felérve, Liam szobájába mentünk, ahol betett az ágyba, és betakargatott. Mellém feküd és beszélgettük még egy kicsit.

*Liam szemszöge*
Miután felvittem Allissát, és befeküdtünk az ágyba még beszélgettünk. Nem sokat mert Lis eléggé sokat ivott, és alig tudott kinyögni egy normális mondatot.
-Hé, Liam! Nem megyünk le a többiekhez? Hallom, hogy megy a zene! Tutira hiányzunk nekik. Szerintem nem is buliznak. Nélkülünk biztos nem!
-Nem, nem megyünk le! Nyugodj le kicsit, biztos feltalálják magukat nélkülünk is!
-Én nem hiszem! Te, meg én vagyunk a buli lelke. Javíts ki ha tévedek, de nem tévedek!
-Lehet, hogy mi vagyunk de most nem megyünk le. Próbálj meg lenyugodni, és aludni.
-Rendben de, szerintem akkor sincs nélkülünk buli.
-Hiszek neked, de próbálj meg aludni.
-Jóó...de Liam,
-Igen Lis?
-Én téged nagyon, de nagyooon szeretlek! -mondta úgy elhúzva az o-t amennyire csak tudta, mert ahogy kimondta elaludt-
-Én is! -válaszoltam, és egy puszit nyomtam a homlokára, majd megpróbáltam én is aludni.-

34.fejezet

*Doyel szemszöge*

Az órám iszonyat korán ébresztett. Még akkor sem kell ilyen korán kelnem, ha dolgozni megyek...Anya szerint nem kéne egy 17 éves lánynak ilyennek lenni, mármint hogy sokáig alszik, és sokáig van fent. Lassan összeszedtem magam, letusoltam, felöltöztem és megcsináltam a hajam. Pár holmim, még a bőröndömön és a táskámon kívül volt, így helyretettem azokat is, majd lementem a konyhába anyához, hogy egyem kicsit. A gyors reggelim után, elköszöntem apától, majd anyuval a reptérre indultunk. Mikor megérkeztünk, még maradt egy kis idő, azt beszélgetéssel töltöttük el, aztán mentem is a búcsú után becsekkolni. A repülőre magammal vittem az iPodomat és a fülhallgatómat így szinte végig zenét hallgattam, nem unatkoztam. Nagyon izgatott voltam, Niallt már egy éve nem láttam. Ő a legjobb fiúbarátom, általános óta, már nagyon hiányzik. A hangszórókban már bemondták hogy kapcsoljuk be az öveket, így lassan már megkezdjük a megszállást. Alig negyed óra múlva, már landoltunk is, így a táskámmal már indultam is. Az újabb ellenőrzés után végre kimehettem. Pár perc bolyongás után megláttam Niallt, aki sebesen futott hozzám, és ideérve felkapott és megpörgetett a levegőben. Hihetetlenül hiányzott. Miután letett a földre, elindultunk a fiúkhoz. Meglepődve láttam, azaz nem láttam Daniellet és Eleanort.
Két - szerintem - korombeli lány állt, a fiúk mellett, és mivel nem ismertem őket bemutatkoztam.
-Sziasztok! Doyel Harrison vagyok.
-Szia, én Allissa Franklin vagyok.
-Én pedig Chelsea Higgins, szia!
-Hát Danielle és Eleanort hol hagytátok fiúk? -kérdeztem-
-Hát Louis és El január óta nincsenek együtt, én pedig Daniellel vagy egy hónapja szakítottam. -mondta Liam-
-Értem...fura...na de, nem indulunk? -kérdeztem újból-
-De. Induljunk. -felelte Niall-
Mivel sokan voltunk, nem fértünk be egy kocsiba, így kettővel mentünk. Megérkeztünk a házhoz, végre. Egy darabig még nem fogtam fel, hogy Eleanor nincs a körünkben, nagyon megszerettem tavaly nyáron. Talán túlzásba is estem, mikor azt akartam hogy hívjuk ide. Chelseat nagyon megbánthattam, mert felállt és elment, Louis persze nagyon lecseszett. Rosszul éreztem magam, hogy ilyen bunkó voltam. Gondoltam utána megyek és bocsánatot kérek. Körülbelül egy hónapig leszek itt, nem szeretnék rosszul indítani, gáz lenne rosszban lenni, jó fejnek tűnnek. Felvettem hát a cipőmet, és utána rohantam. Sportos lány vagyok, és ilyenkor áldom is érte Istent, mert tényleg sokat futottam, és persze ilyenkor nincs itt a gördeszkám...Körülbelül 7 perc futás után megtaláltam Chelseat. Lassan sétált, szomorúnak látszott.
-Chelse figyelj, csak azt akarom mondani, hogy sajnálom! Csak Eleanort nagyon megszerettem, és nem igazán szeretem a változásokat, és tudod, arra számítottam hogy ők lesznek majd itt. Bocsi.
-Hát...Nagyon rosszul esett hogy őt kerested, és, mintha azt akartad volna mondani, hogy nem illünk össze Louis-val. 
-Jaj dehogyis. Aranyosak vagytok együtt, csak meglepődtem, tényleg ne haragudj! Lehet szent a béke?
-Hát jó..
-Akkor nem jössz vissza hozzánk? -kérdeztem reménykedve-
-De, rendben, akkor menjünk!