38. Fejezet

*Chelsea szemszöge*
Reggel - na jó, nem olyan reggel, délben - telefoncsörgésre nyitottam fel a szememet. Álmosan a telefonomért kapálóztam az éjjeliszekrény felé, majd mikor megfogtam akkor láttam, hogy Louis hív.
-Halló. - szóltam bele.
-Szia Édes! Felkeltettelek? - kérdezte bűnbánó hangon.
-Igen, de nem baj, tényleg ideje felkelni. Nem is tudom, hogy hogyan aludhattam eddig!
-Én sem, de nem jössz át? Ma egész nap egyedül leszünk. Hozhatnál át ruhát meg mindent, aztán itt aludhatnál. Beraknánk valami romantikus filmet, és miénk a nap.
-Én szívesen benne lennék, de ugye Lis és Liam összevesztek, ezért nem szívesen hagynám egyedül őt... - mondtam.
-Akkor győzd meg, hogy eljöjjön, de ne mond neki, hogy Liam itthon van. Kibékítjük őket, ne aggódj. Aztán együtt lehetünk mi is!
-Jó, megkérdezem, aztán visszahívlak, hogy mire jutottam. Puszi.
-Puszi neked is.
Ledobtam a telefont magam mellé, majd kimásztam az ágyból. Kinyitottam az ajtót, és mivel a konyhából hangokat hallottam, oda mentem. Odalent Lis bénázott egy kis rántottával. Leültem a pult melletti bárszékre, és öntöttem egy pohár narancslevet.
-Jó reggelt. A többiek? - kérdeztem, és ásítottam egyet.
-Paul a menedzsmentnél, Clodagh pedig fodrásznál. - mondta lehangoltan, és a szeme alatt nagy karikák húzódtak. Nyilván nem aludhatott sokat, és valószínű, hogy sírt is. Gyorsan leugrottam a székről és szorosan átöleltem.A fejét a nyakamba fúrta, én pedig a hátát simogattam.
-Mi lenne, ha velem és Louis-val töltenéd a napot? Átmegyünk hozzá, és filmezünk. A többiek nem lesznek otthon.
-Nem akarok zavarni....
-Nem zavarsz! El leszünk, és elfelejtheted azt a kis konfliktust Li-vel. De szerintem ki kellene békülnötök.
-Nem tehetek róla, hogy képtelen bennem megbízni!
-Értsd meg őt is. És nekem elmondta, hogy benned bízik, csak George-ban nem. Csak féltékeny!
-Hát ne legyen, de nincs mire!
-Oké. De béküljetek ki! - parancsoltam rá - Akkor jössz?
-Megyek... - mondta, és felszaladt a szobába felöltözni.

*Allissa szemszöge*

A szobámba érve előkaptam pár összeillő holmit, és magamra kaptam, nem akartam megváratni Chelsea-t. Lementem és miután felvettük a cipőinket, elindultunk. Gyalog mentünk. Az idő kellemes volt, kicsit fújt a szél. Jó volt sétálni kicsit, nyugis volt minden, tudtunk beszélgetni. Odaérve láttam hogy 2 kocsi áll a ház előtt, de ha Lou azt mondta, hogy csak ő van otthon, akkor gondolom úgy is van. Legalábbis nagyon remélem. Miután megnyomtuk a csengőt, Louis nyitott ajtót. Bementünk, a folyosó végén már Niall integetett...Akkor most Liam hol lehet? Az első ajtón bementem a nappaliba és Li-t láttam meg. A kanapén ült, a tévét bámulva, én pedig leültem a kanapé másik végébe. A folyosó felől lépteket hallottam, Chelsea dugta be a fejét fura mosollyal az arcán. Majd Louis ugyanígy, és bejöttek. Mivel nem nagyon hagytunk helyet közénk kellett ülniük.
-Khöm...-köszörülte meg a torkát Louis- Izé, nem akartok kibékülni?
-Nem! -vágtam rá szinte azonnal- Li kezdte, nem bízik bennem.
-Nem benned, hanem George-ban, és ez csak féltékenység különben is. Csak nem akarlak elveszíteni.
-De akkor nem kellett volna ilyeneket mondanod.
-Tudom, és sajnálom. Ne haragudj!
-Te se haragudj kérlek, én sem akartalak megbántani.
-Na, gyere ide! -szorított erősen magához Liam- Szeretlek!
-Én is! -fúrtam nyakába a fejem-
-Hát igen...Párterapeuta leszek...-mondta Louis-