33. Fejezet

2 nap múlva

*Niall szemszöge*

Gyorsan nyitottam ki szemeimet, mikor meghallottam az ébresztőm csörgését. Kitöröltem az álmot a szememből, nyújtóztam egy hatalmasat, majd izgatottan pattantam ki az ágyamból. Az órára nézem, 9 óra 2 perc. Doyel gépe fél 11-kor száll le a reptéren. A lányok 10 órára jönnek hozzánk, onnan együtt indulunk érte. Remélem a csajok megkedvelik, és befogadják közéjük. A fiúk már találkoztak vele, még az X Factor alatt, valamint tavaly nyáron is meglátogatott minket.

A szekrényemhez léptem, és kivettem belőle egy ejtett ülepű nadrágot, egy fehér pólót, és magamhoz vettem a kedvenc zöld sapim is, amibe bele van írva a nevem. Bementem a fürdőbe, pillanatok alatt elvégeztem a teendőimet, és már készen értem ki a konyhába, hogy egyek valamit, mert a gyomrom kongott az ürességtől. Összedobtam két szendvicset, öntöttem egy kis narancslevet, és vártam a többieket. Miután elfogyasztottam az ételt, megnéztem hol vannak már a srácok, de pont akkor jöttek le a lépcsőn, így már csak a lányokra vártunk.

Mikor ők is megérkeztek 11 után pár perccel a csajok is megérkeztek, így elindultunk két autóval. Harry autójában Zayn, Én, és a tulajdonos ültünk, Lou autójával pedig a két pár ment. 

Izgatottan, a torkommal dobogó szívvel pipiskedtem a reptér közepén. Az dublini gép már leszállt, így már csak meg kell találnom őt. Pillanatokon belül megláttam barna haját, és gyönyörű arcát. Mosolyogva szaladt felém, majd mikor egymáshoz értünk, a nyakamba ugrott, én pedig vigyorogva kaptam fel, és pörgettem a levegőben.

*Allissa szemszöge*

A reptérre kiérve mindenki Niall után ment, de csak egy darabig, mert mikor meglátta Doyelt, ő odafutott hozzá. Zayn és Harry beszélgetve, Louis és Chelsea kézen fogva, én pedig Liamhez bújva vártam hogy Doyel és Niall jöjjenek, hogy bemutatkozhassunk egymásnak. Miután üdvözölték egymást, és beszélgettek még kettesben, odajöttek hozzánk. Kedves lánynak tűnik, tetszik a haja. A fiúkat megölelte mivel őket már ismeri egy ideje, nekem és Chelsea-nek pedig a kezét nyújtotta, majd bemutatkozott.
-Sziasztok! Doyel Harrison vagyok.
-Szia, én Allissa Franklin vagyok.
-Én pedig Chelsea Higgins, szia!
-Hát Danielle és Eleanort hol hagytátok fiúk? -kérdezte értetlenül, mire Niall megköszörülte a torkát-
-Hát Louis és El január óta nincsenek együtt, én pedig Daniellel vagy egy hónapja szakítottam. -mondta Liam-
-Értem...fura...na de, nem indulunk?
-De. Induljunk. -felelte Niall, lesütve a szemeit-




*Chelsea szemszöge*

A kocsiban Louis-val, Liam-mel, és Lis-sel utaztam együtt. Többnyire szótlanok voltunk, mivel én végig Doyel-en agyaltam. Kicsit érzékenyen érintett, hogy Eleanor-t kereste, és nem esett le neki, hogy én Lou barátnője vagyok. Pedig igazán észrevehette volna, mivel egymás kezét fogtuk, de mindegy.
Mikor odaértünk a fiúk házához, Niall ajánlotta fel a lánynak, hogy cipeli a bőröndjeit. Doyel otthonosan mozgott, előre sietett, és az ír szépfiútól elkért kulcsokkal nyitotta ki a bejárati ajtót. Mikor bementünk úgy viselkedett, mintha haza érkezett volna. Ennyire közel állnának egymáshoz? Niall sosem mesélt róla, csak annyit tudok, hogy tavaly nyáron volt itt utoljára, de ezt is a barátom mesélte.
Betelepedtünk a nappaliba, és régi emlékekről kezdtek beszélgetni, a tavaly nyárról, a gyerekkorukról, amihez én nemigen tudtam hozzászólni. Én még újonc vagyok közöttük...
-Ú, srácok emlékeztek, mikor Liam születésnapját ünnepeltük? Eleanor-ral és Louis-val díszítettük a házat, amíg a többiek lefoglalták Li-t a városban, és vagy ezer lufit felfújtunk? És arra, amikor Eleanor és Danielle is itt aludt, és hajnalig üvegeztünk, rengeteg hülye feladattal? Régi szép idők! Milyen jó lenne, ha most is itt lennének! Tényleg, Eleanor hogy van? Még mindig az egyetemen tanul? Rég nem beszéltem vele!
-Persze, hogy emlékszünk! Tényleg jó nyár volt az! - szólt Zayn. - És igen, Eleanor még mindig az egyetemen tanul, de mi sem igazán beszéltünk vele, amióta Lou és Ő szakítottak.
-De miért szakítottatok? Olyan csodás pár voltatok! Újra össze kéne jönnötök! - mosolygott. Lou csak lehajtotta a fejét, és némán hallgatta amiket mondd. - Hívjuk fel! Adjon valaki egy telefont!
-Ha nem gond, én most távozom. - álltam fel, felvettem a cipőm, és a vállamra akasztottam a táskám, majd kiviharoztam a házból. A sírásom visszatartottam.
A kapunál járhattam, amikor hallottam Lou kiabálását mögülem, amire persze megfordultam. Ő nem tehet az ég világon semmiről...
-Hé! Állj meg! Ne menj el!
-Louis, nem gondolod, hogy itt maradok?
-Kérlek maradj. Doyel már csak ilyen. Tudod Ő és Eleanor nagyon jó barátnők voltak...
-Attól még, hogy jóban voltak, attól még nem kellene szándékosan emlegetnie, és még fel is akarja hívni! Nem veszi észre, hogy barátnőd van?
-Ezek szerint...
-Tudod mit? Mindegy. Én most elmegyek, ti csak szórakozzatok. De kérlek hülyeséget ne csinálj... - mondtam egy hamis mosoly kíséretében, és megszorítottam a kezét.
-De kérlek maradj! Nélküled nem olyan!
-Louis, majd hívj fel! Kérlek értsd meg, hogy nem akarok most maradni...
-Rendben. Szeretlek szívem!
-Én is!
Csókot váltottunk, majd elindultam hazafelé.

*Louis szemszöge*
Miután Chelsea elment, visszamentem a többiekhez. Persze marha ideges voltam, és haragudtam Doyel-re, amiért Eleanor-t emlegeti a barátnőm előtt, ráadásul még újra össze is akar vele hozni.
-Doyel, ezt most miért kellett? - mentem be őrjöngve.
-Micsodát? - tette az ártatlant, persze ő is tudta, hogy miről beszélek.
-Miért kellett Eleanor-t emlegetni, amikor barátnőm van, akit szeretek? Ráadásul pont előtte. Miért volt erre szükség?? - mondtam felemelve a hangom.
-Kérlek ne kiabálj, én nem szándékosan csináltam. Tudod, hogy sosem ártanék neked!
-Nekem nem is, de Chels-nek igen!
-Bocsáss meg!
-Nem tőlem kell bocsánatot kérned!
-Igazad van. Chelsea hol van?
-Hazament.
-Miért?
-Vajon miért Doyel? Vajon miért?
-Basszus bocsi.
-Bocsi, bocsi....-mondtam, és inkább felmentem a szobámba. Nélküle már nem ugyanaz...