7. Fejezet

*Niall szemszöge*
Éppen Louis-t kerestem, mikor megláttam, hogy egy gyönyörű lánnyal pezsgőzget. Odamentem hozzájuk Louis pedig kedvesen bemutatott. Kiderült, hogy a lányt Chelsea Higginsnek hívják, és Paul unokahúga. Nagyon kedves lány. Hoztam magamnak egy pohár pezsgőt, és az est további részében beszélgettünk.
Vettem a bátorságot, és táncra hívtam. Louis féltékenyen pillantott rám, de jelen pillanatban nem érdekelt, csak ő. Együtt mozogtunk a zenére, majd mikor véget ért az asztalhoz mentünk, és a pincértől kértünk még egy pohár pezsgőt. Nem is tudom hányadik, de mikor megérkezett, azonnal koccintottunk az ifjú párra, majd újra, és újra...

*Chelsea szemszöge*
A nap fénye pont rám világított, így kinyitottam a szemem, és gyorsan körbenéztem. Idegen szoba, még sosem voltam itt. Tehát ez nem Paul háza, szóval akkor hol vagyok? Az ágy másik felére félve pillantottam. Aztán kicsit megijedtem, mert mellettem egy nem túl ismerős srácot pillantottam meg. Finoman a meztelen mellkasára csaptam, erre azonnal mocorogni kezdett.
-Kelj már fel!!! - mondtam kicsit hangosabban.
-Még 5 perc na...
-Nincs 5 perc!!! Ki az ágyból!
-Jól van már. - kinyitotta kék szemeit és rám nézett. - Mi van? Amúgy jó reggelt.
-Hogy mi van? Mi történt?
-Nyugi már!
-Nyugi? Most komolyan ezt mondtad?
-Mi van azzal, ha azt mondom nyugi? Ne izgulj már, nem történt semmi.
-ÁMEN!
Bepillantottam a takaró alá és valóban csak a fehérneműim voltak rajtam.
-Nem akartad tönkretenni a ruhád.
-Aha... De te is ittál nem?
-Ittam hát.
-Akkor te hogy-hogy emlékszel?
-Van egy ilyen képességem. Mindegy mennyit iszom, emlékszem mik történtek.
-Ó ez király, osztozhatnánk rajta. Én sajnos sosem emlékszem, hogy mi volt előző este. Amúgy nem láttad a cipőm?
-Öööö. Itt van. - nyomta kezembe a cipőmet, amit én gyorsan fel is vettem. - Amúgy nem adtad meg a telefonszámod. Megadnád? Én azért szeretnék még veled találkozni.
-Én is veled. -írtam egy cetlit, majd átadtam - Egyébként Paul bácsi nektek dolgozik igaz?
-Ja.
-Akkor még biztosan találkozunk.
-Hát remélem a legjobbakat. - mosolygott.
-De nekem most mennem kell. A szüleim már biztos a körmüket rágják, hogy hol vagyok. De hol is vagyok?
-A házamban. Ne aggódj, 2 utcára van Paul háza. Hazavigyelek?
-Nem szükséges, valahogy visszatalálok.
-Ahogy akarod.
-Akkor szia!
-Akkor szia! - mosolygott, majd kiléptem az utcára.
Kiléptem a londoni nyári éghajlatba, ami most egy kicsit hűvös volt. Eszembe jutott, hogy a szüleim ma mennek vissza Leeds-be, és még az is lehet, hogy már elmentek, szóval egyre gyorsabban kapkodtam a lábaimat, aminek meg is lett az eredménye. Pár perc múlva már a kaput csuktam be magam után, és ninjaként próbáltam bemenni a házba, és fellopakodni a szobámba. Persze ez a terveim is meghiúsult, mert a szüleim a konyhában ücsörögtek. Anya szendvicseket pakolt, Apa pedig a reggeli kávéját szürcsölgette. Bajban vagyok. Nagy bajban.
-Jó reggelt Kisasszony.
-Jó reggelt... - válaszoltam.
-Te merre jártál éjszaka? - ketyeg a bomba...
-Egy barátomnál aludtam.
-És ki az a barát? Tudtommal senkit sem ismersz itt Paulékon kívül.
-Niall Horan.
-Fiúnál aludtál?! - BUMM!
-Csak aludtam. Nyugi már, nem történt semmi sem. - 10 perccel ezelőtt még Niall-t hordtam le, amiért ily módon nyugtatni próbált. Átérzem a helyzetét.
-Mit szólnál hozzá, ha most azt mondanánk, hogy jössz velünk Leeds-be??
-Hát öhm. Maradni akarok.
-És honnan tudjuk, hogy nem kerülsz bajba?
-Onnan, hogy az elmúlt 18 évben, semmit gond nem volt velem, nem akarom most elkezdeni. Remélem, hogy azért bíztok bennem. Az volt a baj, hogy túlságosan is megünnepeltem a bácsikám esküvőjét...
-Túlságosan, az biztos. Több ilyen ne forduljon el, amíg Londonban vagy.
-Akkor maradok?
-Maradsz, de viselkedj jól!
-Természetesen! De Paul bácsiék?
-Ők már elmentek, Paul hagyott egy levelet, hogy miket kell elintézz, és azt mondta, hogy adjuk át, hogy hívhatod, ha valami gond van.
-Oké. - nyújtották át a levelet.
-Mi is megyünk, csak rád vártunk.
-Bocsi még egyszer.
-Na gyere ide! Hadd öleljem meg az én egy szem nagylányom! - ölelt át szorosan, és egy puszit nyomott a homlokomra. - Vigyázzatok magatokra!
-Vigyázunk!
-Gyere nagylány! - ölelt át apa is, közben kikísértem őket a kapuba, ahol a kocsi megpakolva várakozott. Még egyszer elbúcsúztunk, és elhajtottak. Odakint maradtam, míg láthatóak, de amikor lekanyarodtak az utcából, már nem láttam őket, így bementem a házba. A nyár elkezdődött!